2010. július 30.

Tegnap meglátogattam egy régi ismerős családot (annak aki ismeri: Favaro-ékat a boltjukban.). Elektronikai javító műhelyük van. Nem gazdagok, de nem élnek rosszul. Közép réteg. Komolyan gondolkodnak, hogy elköltöznek az országból és máshol próbálnak szerencsét. Elég lehangoló dolgokat meséltek.

Mostanában az állam sok mindent államosít. USA kézben lévő olajkutakat, nem a központi árképzést követő áruházláncokat, bankokat is és még ki tudja mit. Az áruellátásról már írtam, hogy kitört egy botrány. Ott egy magáncég tartott vissza árút, hogy drágábban adhassa el az állami áruházaknak. A tulajok már külföldre menekültek. A bankokkal kapcsolatban viszont most azt hallottam, hogy ha ott volt a pénzed, akkor az államosítás után csak egy bizonyos összegig garantálja az állam, hogy megkapod a pénzedet. Az afölötti részt elvesztetted. De erre a kisebb összegre is bizonytalan ideig várni kell. A már államosított bank meg nagy veszteséggel működik.

Általában minden hivatalban direkt packáznak veled, és teljesen visszaélnek a helyzetükkel. A mi példánk, hogy a lakásra, amit venni készülünk, azért kell még mindig várni, mert 30 éve, amikor épült, a építő állami cég hibázott az adminisztrációnál és az alapító okiratban nagyobbnak szerepel a lakás, mint valójában. (Ez még a szocialista idők előtt volt. Azóta ez a cég egy nagy állami mamut lett.) Most pedig majdnem három hónapba telt, hogy kijavítsák a hibát, ami még ki is fizettetek az eladóval. Azért volt ilyen „gyors”, mert az eladónak egy régi osztálytársa ott dolgozik a hivatalban és rajta keresztül meg tudta sürgetni a dolgot. Enélkül, mondják, akár egy évig is eltarthatott volna. Márpedig akkor az összes szerződés lejár, és kezdhettük volna elölről az egész procedúrát, ami amúgy is nagyon hosszadalmas. Így most, ha minden jól meg két hónap múlva átfut a hivatalokon a dolog és költözhetünk.

De hogy legyen egy jó példa is... A város közepén (Bellas Artes megállónál, Háttérben a Caracas Hilton hotel, amit részben állámosítottak, és most már Alba hotelnek hívják) működik egy szövetkezet, ami zöldségeket termel, és ott helyben árulja.

Egy másik példa, amit Favaróék meséltek, hogy egy ismerősnek földje van Barinas államban. Nemrég vette, és még mindig fizeti a banki kölcsönt. Mostanában lenne az aratás, és le is költözött erre az időre. A helyi „tanács” (consejo comunal) viszont szemet vetett rá, és most, gondolom a nem használt földeket kisajátítani engedő jogalappal, legálisan elvették tőle. Most se föld, se pénz. Mellékes infó, hogy a helyi szövetkezet (aki kezelésbe vette a területet), még csak be sem tudott takarítani, mert ráengedtek állatokat a vetésre, és azok mindet letaposták.

Szóval van egy olyan érzése az embernek, hogy azelőtt az oligarchia vette semmibe és „sanyargatta” a nemtörődömségével a nagyszámú szegény réteget, és az állam az előbbiekhez tartozott, most egy a szegényeket támogató, állam van, de a rendszerben még egy jó adag bosszúvágy lakozik (a korrupció mellet természetesen). Így most a ló túloldalára esett a dolog, és jelen pillanatban nemcsak gazdagnak, de egyszerű középrétegnek sem jó lenni Venezuelában. A történetek alapján. Szerencsére a mi tapasztalataink még nem olyan rosszak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.