Az első munka

2010.07.11. 16:31

2010. július 10.

Tegnap megkerestem/tük az első keresetemet. Egy egyetemen néhány komunikáció szakos diák kibérelte a projektorunkat. (Ugyanis itthonról vittem egyet) Itt ez egy bevett dolog, hogy emberek bérbe adják egy-két órára, mert elég ritkaságszámba megy még mindig. Ez úgy megy én is megyek, viszek laptopot, és kezelem is a cuccot. Ők meg kisiskolás-korú cserkészeknek tartottak előadást a földrengésekről. Hogyan kell viselkedni. Caracas elvileg egy földrengéses zónában van, csakúgy mint az ország 80%-a. Itt az egyetemi diplomához nem kell idegennyelv tudás, de kell teljesíteni társadalmi szolgálatot. Az előadás és más aktivitások ennek a része volt.

Aztán az este hátralevő részén a belvárosban sétáltunk, ami egy kicsit fel van újítva. Aztán hazafelé menet észrevettem, hogy a táskám hátsó zsebéből kilopták a pénztárcámat. Szóval megtörtént az első... Csak egy nagyon kevés bolivár volt benne szerencsére és semmi más, mert a többi értékemet a zsebeimben tartottam (persze igazi értéket nem raktam volna hátra). De jó figyelmeztetés ez is. Nagyon ügyesen csinálta a zsebes, mert semmit nem vettem észre.

A bejegyzés trackback címe:

https://camburpinton.blog.hu/api/trackback/id/tr672144715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szio 2010.08.07. 16:51:32

Mozgalmasak a napjaitok, majdnem mindig történik Veled valami!
Remélem, azért többnyire jók az élmények.
süti beállítások módosítása